Esküvői smink balesetek! Hogyan kerüljük el?!
Esküvői smink balesetek!
Fotósként fontosnak tartottam, hogy ezzel a témával is foglakozzunk! Rengetegszer halljuk, hogy „Ebben a melegben nem csoda, hogy lefolyt a sminkem” kijelentést. Ennek NEM kell így lennie! Az esküvői smink sajnos az esetek 10%-ban még a templom előtt elfolyik, míg az esetek maradék 90%-ban maximum halványul. Te ne legyél benne a 10%-ban!
A különbség egy profi sminkes és egy „félhobbista” között nem az árban mutatkozik meg. Mindketten hasonlóan szépen dolgoznak, de az egyik 5percig tart, míg a másik egész este.
Mit kell kibírnia az esküvői sminknek?
– 18 órán át tartania kell
– Ki kell bírnia a 35°C-ot, izzadást, puszikat, csókot és az evés ivást.
– Nem lesz idő megigazítani a teljes esemény ideje alatt!
Így teszteld az esküvői sminket ( bőrgyógyászok nem ajánlanák!)
– Kérj próba sminket. Teljesen ugyan olyant, mint a nagy napon.
– Csókold meg a párodat (ha rúzsos lesz, akkor a szertartáson is az lesz)
– Menj el futni vagy válassz valamilyen izzasztó sportot! (Ha nagy fekete mokkák vannak a szemed alatt, akkor válassz másik sminkest)
– Egyél-igyál (Ha rúzsos lesz a fogad akkor a Nagy Napon is az lesz)
– Menj zuhanyozni (ne mosd le)
– Ha a nap végén még mindig “kb” egyben van, akkor megvan a sminkesed!
5000Ft-25000Ft-ig fogunk találni sminkest Pécsen, de egy honlap alapján nehéz megmondani melyik lehet a befutó.
No de, mi okozza a különbséget az olcsóbb és a drágább profi sminkes között?
– A szalonok fenntartási költsége közötti különbség
– A sminkes képzettségi szintje (tanfolyamok, továbbképzések: ismeri e a legújabb technikákat, vagy sem. )
– Eszköz park: Egy sminkes felszerelés ára százezrektől, milliókig alakulhat! ( több alapanyag, több fajta szín, csillám… stb. Jobb, ha több opció közül tudunk majd választani, ami az esküvői smink esetén fontos lehet.)
– Ezeknek az „eszközöknek” van szavatossági ideje, ami csak néhány év!
Spórolási lehetőségek
Ne ezen spóroljunk, mert nagy csalódás lesz a vége. 500 fotóról, semmilyen fényképész nem szedi le a szemek alatti fekete foltokat. Ha egy egyszerűbb sminkel is megelégszünk, akkor olcsóbb profi sminkest is találunk!
Személyes pozitív tapasztalat
A feleségem a Nagy Napon egy belvárosi szalont választott. Elkészült a smink, majd lement várni, hogy elvigyék a fodrászhoz. Persze a sofőrnek fontosabb dolga akadt, mert a sütit be kellett vinni a hotelbe ☺ . Összesen 30percet várt az utcán 35 Fokban, majd indulás a fodrászhoz. Persze a fodrásznak is tovább tartott a frizura, mint gondolta… Ezt követően haza kellett menni, mert persze otthon maradt valami ( nincs a házban klíma). Ott természetesen keresés, idegeskedés, rohanás… Ezután elfoglalni a hotelszobát, egy gyors zuhany és öltözködés. Az volt a csoda, hogy a sminkje tökéletes maradt! Így mindenkinek csak ajánlani tudjuk a Napraforgó Szépség szalont, ott is Hambuch Dórit! Köszönjük neki, hogy megmentette a Nagy Napot. (Emellett az esküvői smink árai nagyon kedvezőek!)
További „letesztelt sminkes” Pécsről:
Sziráki Dorina/Mester Makeup (Fotót és videót készítettünk egy gyönyörű esküvőn, ahol a menyasszony szélsőséges körülményeknek volt kitéve (kánikula, szertartás a Tettyei romoknál, tűző nap, hatalmas buli.) Ahogy ő is, a sminkje is kiállta a próbát!
Ha van pozitív tapasztalatotok, írjátok meg, hogy másokkal is megoszthassuk!
Add Comment